Mindenki ADHD-s?

Korábban írtam már róla, hogy mennyire nem tetszik az irány, amit a mai világban látni, hogy az emberek folyton címkézik egymást.

Ma egy azóta egyre gyakrabban használatossá vált újabb minősítésről szeretnék írni, melyhez már on-line tesztek is elérhetőek. Ez az ADHD, azaz Attention Deficit Hyperactivity Disorder = neurológiai természetű veleszületett, vagy fejlődési rendellenesség.

Azt követően döntöttem úgy, hogy ez külön blog cikket érdemel, miután az elsős kislányom tanító nénije az iskolakezdést megelőző szülői értekezleten ezzel a minősítéssel illette önmagát, illetve miután én magam is megkaptam a nővéremtől egy elemzést, melyet azért küldött, mert úgy ítéli meg, hogy mindkettőnkre igaz a benne szereplő leírás! Szóval ADHS-s a világ legcukibb tanító nénije is, de én magam is az volnék!

Nem volna ezzel semmi baj: jól vagyok én az önkritikával, pontosan tisztában vagyok a hibáimmal! Igaz, hogy folyton multitaskingolok, azaz egyszerre több dologra figyelek, és az is, hogy az esetek legnagyobb részében vissza kell menjek valamiért a házba indulás után, sőt gyakran nem emlékszem, hogy mit és hova tettem.

Azt is aláírom, hogy bizony egy ilyen minősítés bizonyos esetekben segíthet az alanynak abban, hogy elfogadja önmagát, hiszen járt nálam ilyen vendég. Elmondása szerint egész életében kívülállónak érezte magát, soha nem értette meg senki. Amikor diagnosztizálták nála ezt a viselkedési zavart, az az első lépése volt az önelfogadása útján – én pedig őszinte szívvel remélem, hogy a nálam tett Belső Utazása volt a második.

No, de akkor mégis miért is írok erről egy egész cikket? Mert kérem szépen, nehogy már minden második ember ADHD-s legyen!! Tegye fel a kezét, aki a fenti 4. bekezdésben leírtakból nem ismert magára! Én (még mindig) azt mondom, hagyjuk abba azt, hogy címkéket ragasztgatunk önmagunkra és másokra! Vegyünk inkább észre azt, hogy mennyire megváltozott a világunk! 30 évvel ezelőtt nem volt mobiltelefon, internet, agyament pörgés! A ’80-as évekig még postán érkeztek a levelek, melyekre 2-3 nap volt választ kapni… Ma mi történik? Írás, enter, olvasás, válasz, enter. Egy őrült rohanás az, amiben élünk. Igen, ma már nem kézzel mossuk a ruhákat, amin sok-sok időt megspórolunk. Azonban az információ áramlásának felgyorsulása olyan kapkodásra kényszeríti az embereket, ami mellett nem csoda, hogy a legtöbb ember folyton zizeg. Emellett nézzük meg a gyermeknevelés megváltozását! Mi, korombeli emberek abban nőttünk fel, hogy a szüleink intézték a dolgaikat, mi meg szépen mehettünk az udvarra/szobánkba egyedül játszani, vagy később például a térre bandázni. A legtöbben nagyjából nulla figyelemben részesültünk szüleink által. Ezzel szemben a mai kor szülője általában minden erejével igyekszik játszani, tanulni, törődni a gyermekével. Ez azt eredményezi, hogy folyamatosan halljuk, hogy „Anya, gyere!” vagy épp „Apa, nézd!”, így mindig újra és újra kizökkenünk aktuális tevékenységünkből – avagy azt teljesen paralel csináljuk gyermekünk szórakoztatásával. Egy tanító néni mindennapjába már bele sem merek gondolni…

Én arra kérlek, kedves Olvasóm, hogy hagyd abba önmagad szapulását, leminősítését, felcímkézését! Fogadd el, hogy megváltozott a világ, és Te a lehető legügyesebben boldogulsz benne – elfelejtett dolgok ide, vagy oda!

Szeretettel kívánok Boldog Karácsonyt, használd végre ki az időt egy kis minőségi pihenésre, és hagyd a rohanást ebben a pár napban!