A félelemtől az önmegvalósításig

2023-07-02

Kiss Viktória

Szívfonal Teremtő Mentor és Megengedés Állító

Cikk megosztása

„Így visszanézve valóban nem is értem, miért totojáztam olyan sokáig azzal, hogy eljöjjek a munkahelyemről és azt válasszam, amit belül éreztem már évek óta? Azóta vállalkozóvá lettem, használom és kamatoztatom mindazokat a képességeket, amik bennem voltak és amiket tanultam, így segítve a hozzám fordulókat. Egy kliensemmel annyit keresek, mint régen 1 hónap alatt, mindennapos bejárással.”

Egyik ügyfelem, Dóra nyilatkozott így fél évvel az együttműködésünk után.

Mi az, ami miatt Dóra ilyen drámai fejlődésen ment keresztül?

Mikor elkezdtünk együtt dolgozni Dóra túlsúlyos volt, leginkább valami édeset szeretett enni bármelyik étkezésre, habzsolta a fagyit, jegeskávét. Mikor ezeket fogyasztotta pillanatokra kielégült az a hatalmas szeretet és elfogadásvágya, ami frusztrálta a mindennapjaiban.

Bitang rosszul érezte magát ugyanis a bőrében, bár ezt igyekezett titkolni. Rossz érzése abból fakadt, hogy már évek óta ígérgette magának, hogy lecseréli a munkahelyét, ahol akkor a tizenötödik évét taposta. Igazság szerint, a GYED után érezte először, hogy talán neki nem ott a helye, talán nem kéne oda visszamennie, de akkor még teljesen össze volt zavarodva.

3 év otthonlét után, annyira a gyermekén volt a fókusza, hogy nem tulajdonított túl nagy jelentőséget az akkori rossz érzéseinek. Pont elég volt megküzdenie az oviba szoktatással, a munka-gyerek-háztartás összehangolásával, ki vigye a fiát oviba, mikor ki hozza el időben, rohanás, logisztika… Ismerős lehet neked is.

Próbált megfelelni minden területen, de egyre több fura dolog történt a munkahelyén. Nem kapott tizenharmadik havi fizut, majd fizuemelést, majd prémiumot. Miközben senki nem mondta, hogy ne lennének megelégedve a munkájával. Csak elejtett megjegyzésekkel utaltak a főnökei arra, hogy kevés időt tölt a munkahelyén – sokat van betegállományban a gyerekkel stb. –, miközben a munkáját mindig elvégezte.

A helyzetet néha megpróbálta megbeszélni. Olyankor kis időre jobb is lett, de az alapvető probléma nem oldódott meg. Úgy érezte, nem becsülik a munkáját kellően, és már nem is érezte azt az elhivatottságot, mint a kezdetekkor.

Megváltozott a fontossági sorrend az ő életében is, szeretett volna több időt tölteni a gyermekével, családjával, önmagával. Egyre több dolgot megtanult és egyre több dologra rájött önmagával kapcsolatban is. És egyre inkább látta, hogy nemcsak, hogy a munkahelyétől meg kell válnia, de még a pályától is… Minden arra mutatott, hogy a saját útjára kellene lépnie és önállóan dolgozni, ráadásul egy teljesen új területen.

Érezte ő ezt, valahol néha nagyon tisztán látta is, mégsem lépett. Még akkor sem, amikor egyértelművé váltak a jelek nála, hogy ez így tarthatatlan. Néha sírva ment be. Szinte menekült haza. Állandóan fáradt, kimerült és ideges volt. Egyre türelmetlenebb és motiválatlanabb lett. Reménytelennek és kilátástalannak tűnt a helyzete. Megpróbált sportolni, rajzolni, meditálni, hogy megnyugtassa magát és jobban viselje a hétköznapokat. Segítette ugyan, de az alapproblémán nem változtatott.

De miért nem állt fel és jött el? Miért maradt ebben a helyzetben?

Ahogy már a gondolata is csak felmerült annak, hogy lépnie kellene, rögtön le is beszélte magát. Bekapcsolt a félelem benne és kétségbe vonta az összes megérzését. Teljesen elbizonytalanodott.

Félt, hogy hülyeségeket akar. Félt, hogy nem lesz képes meglépni és megélni abból a tevékenységből, hisz sosem csinálta és csak halvány elképzelése volt arról, mi is lenne az. Félt, hogy nem tudja, hogyan is kell vállalkozni. Félt attól, mi lesz, ha kikerül a biztonságos alkalmazotti létből. De leginkább a kudarctól félt, hogy nem sikerül, elbukik, mi lesz vele akkor, mit fognak szólni az emberek: a gyermeke, a család, a barátok és a kollégák? Hogyan fog akkor a szemükbe nézni? Mihez kezd akkor?

De honnan eredt ez a sok félelem benne?

A változással kapcsolatos elakadásaink hátterében szinte mindig a gyermekkorunkra visszavezethető bénító félelmeink lapulnak (szeparációs szorongás, a veszteségektől való rettegés vagy attól való félelmünk, hogy nem fogadnak el minket).

Ha ezek a félelmek irányítanak, akkor nem viselkedsz felnőtt módra, hanem a gyermeki énedet tolod előre, akinek szüksége van a szülei segítségére, támogatására, elismerésére. Ha a gyermeki éned van előtérben, nem tudsz objektívan gondolkodni, bepánikolsz, nem vagy képes megoldásokat találni, elhiszed, hogy te nem tudod megtalálni a kiutat, elhiszed, hogy nincs megoldás.

Dórában is működtek gyermekkora emlékei, természetesen tudat alatt, úgy, hogy észre sem vette. A változás, változtatás ténye automatikusan aktiválta nála azokat az emlékeket, amiket gyermekkorában élt meg. Elköltöztek egy másik városba, ahova az édesapja pár hónappal hamarabb előre ment. Ezeket a hónapokat ő bizonytalanságban élte meg, nem értette igazán miért és hol van az apukája, miért kell elköltözni, amikor ő ott szeret lakni, ott van az otthona, a biztonság és mindenki, akit szeret.

Ráadásul a költözés utáni időszak sem volt egyszerű a számára, nehezen illeszkedett be, sokára nyerte vissza a magabiztosságát, sokáig magányos volt. Nem magyarázták el neki akkor és nem beszélgettek vele erről eleget a szülei, el voltak foglalva a maguk gondjaival.

Ezért Dóra emlékeiben a munkahely változtatás egyből költözéssel is párosul, és ez hatalmas változás az ő rendszerében. Ráadásul valami olyan változás, ami akkor is rettegéssel töltötte el és csak bizonytalanságot hozott. Mindezeket feldolgozatlanul elrejtette jó mélyen a tudatalattijában, hogy ne is emlékezzen erre a történetre.

A munkahelyváltás gondolata viszont megnyomta benne ezt a láthatatlan gombot, ami előhozta a bizonytalanság és rettegés érzéseit, bekapcsolta az összes félelmét ezzel kapcsolatban. A félelmei lebénították, és éveken keresztül nem volt képes meglépni a változtatást, teljességgel elérhetetlennek tűntek számára az álmai.

Amikor elkezdtük a közös munkát az volt az első feladat, hogy lecseréljük ezt az önműködő folyamatot, ami beindult nála. Megkerestük, mi is volt az a történet, ami ilyen mély lenyomatot hagyott benne és a felszínre hoztuk a mélyből, hogy ne tudjon önállóan működni. Kihoztuk, megnéztük, vizsgáltuk az akkori helyzetet és a hozzá kapcsolódó érzelmeit. Majd elengedtük azokat a szokásokat, amik nem szolgálták már a fejlődését. Ennek a helyébe természetesen új viselkedést és reakciót töltöttünk, ami már nem a félelem mintákból származott, hanem a lelke legmélyéről.

Mindehhez a Szívfonal Teremtő Programot és keretrendszert használtunk, amelynek segítségével hatékonyan és gyorsan haladtunk a folyamatban. A félelmek és régi szokások elengedésével egyre inkább hozzáfért a saját belső vágyaihoz és álmaihoz. Egyre biztosabban érezte és látta azt a tevékenységet, amit előtte csak ritkán és nagyon halványan érzékelt. Egyre több ötlete és képessége jött felszínre, amik ott lapultak benne, de az állandó félelem kalitkából nem tudtak előjönni.

Újraprogramoztuk a fejlődésével, tanulással kapcsolatos hiedelemrendszerét is. Az ő régi rendszere a hibázást – ha nem sikerül valami – teljes kudarcként, szörnyű megszégyenülésként értékelte. Ezt a hibás működési mechanizmust lecseréltük arra, hogy a fejlődés és a tanulás velejárója a próbálkozás, hibázás. Sőt ezek jó dolgok, hisz ezek mentén tud előbbre jutni.

Ahogy megtanulta a folyamatot, hogyan tud minden nap összekapcsolódni a belső bölccsel, aki benne lakik, magabiztosan látta és érzékelte a lehetőségeit, képességeit. Önbizalma visszatért, egyértelműen és világosan ki is tudta kommunikálni a környezetének igényeit, véleményét. Érzelmi jóléte nem függött többé másoktól, azt önmagának teremtette meg.

Ebben az állapotában képes volt arra, hogy józanul felmérje a lehetőségeit és azt, mit szeretne csinálni. Megegyeztek a főnökével és mindkettőjük számára előnyös feltételek mellett elváltak útjaik. Dóra hatalmas energiával és lelkesedéssel vetette bele magát a vállalkozása építésébe, ami a jelen pillanatban is folyik. Megvalósította álmait, hibázik, fejlődik, megy előre. Megteremtette magának az anyagi biztonságot is azzal, hogy választotta azt a hivatást, amit szeret és amiben kiteljesedhet.

Az a hozzáállás juttatta el őt a jelenlegi helyzetébe, hogy elege lett abból, hogy csak féljen egész életében, s ne próbáljon meg valami olyat, amit a szíve mélyéről érzett. Megértette, hogy a félelmei nem valóságosak, csak egy automata mechanizmus termékei. És azt is, hogy helyzete sem kilátástalan, hanem nagyon is megoldható.

Ha te is szembesülsz hasonló kihívással és kíváncsi vagy nálad hogyan működhet ez a módszer, várlak szeretettel. Beszélgessünk a félelmeidről, céljaidról és az odavezető utakról.

Szeretettel:

Kiss Viktória

Szívfonal Teremtő Mentor és Megengedés Állító

Facebookon itt megtalálsz

Szívből teremtők közössége

Ne hagyd, hogy a félelem elragadjon az álmaid megélésétől. Inspirálódj az akadályok leküzdésének hihetetlen útjáról Dóra történetén keresztül.