Találd meg elveszett darabjaidat és fedezd fel, ki is vagy te valójában!

Gondolom ismered azt az állapotot, amikor semmi sem igazán jó. Valahogy úgy érzed, mintha ez már nem a te életed lenne. Nincs konkrét gond egyik életterületeden sem, nincs is kézzelfogható okod erre, de mégis, összességében nem érzed jól magad a bőrödben. Picit olyan, mintha robot üzemmódban működnél, mintha nem is a te életed lenne.

Reggel felkelsz, rutinból elindulsz a munkába. Ott teszed a dolgod, hiszen szeretted, te választottad, a hely is jó, megbecsülnek, elismernek. De te mégsem érzed azt a régi szenvedélyt, már nem lelkesít. Aztán hazamész, otthon próbálsz erről beszélni a pároddal, de mivel te sem tudod mi van veled, ő sem érti, lehet úgy gondolja, túl jó dolgod van és nem tudsz magaddal mit kezdeni. Igazán vele sem találod a régi ritmust és hangot. Mintha távolabbról figyelnéd egy másik önmagadat, ahogy beszéltek, élitek az életeteket. Mindaz, ami régen örömmel töltött el, nem jelent semmit. Nem tudsz igazán mélyről kapcsolódni hozzá.

Valószínű, hogy azt sem tudod most, mi tesz igazán boldoggá, mit is szeretnél, mi a te szenvedélyed, hobbid. Csak úgy vagy az automata üzemmódban. Viszont azt sem tudod, miért történik ez veled, és mihez kezdj ezzel a helyzettel.

Az történik, hogy elvesztetted a kapcsolatot saját magaddal. Arra a valakire gondolok, aki ott van benned legbelül, s te mégis úgy érzed, hogy végtelen messzeségben van elérhetetlenül.

Eddig hozott a lendületed az életedben, miközben működtetted azokat a megtanult mintákat és szokásokat, amikről eddig azt gondoltad, hogy te vagy. Ezek alapján voltak céljaid és vágyaid, amikről azt hitted a tieid. Ezek alapján kapcsolódtál emberekhez, ezen minták alapján alakítottad ki a napjaidat, döntötted el mi a jó neked. És mostanra jó messzire kerültél attól a valakitől, aki valójában te vagy. Akivel gyermekkorodban még biztosan megvolt a szoros kapcsolódásod, és aki akkor mindent tudott és érzett, és te megbíztál benne és a megérzéseidben. Aki lehet, hogy nem is ilyen munkát, párt, hobbit és életet álmodott magának.

Ahogy nőttél és egyre inkább hatottak rád a családi, generációs, valamint a szocializálódási minták, észrevétlenül vettél magadra viselkedési mechanizmusokat, vágyakat, célokat, mintha csak egy újabb ruhába bújnál bele. Míg végül itt állsz a megtanult rendszerek hálójában és szorításában, tehetetlenül és elkeseredetten, mint egy agyonöltözött Michelin baba, s úgy érzed, mozdulni sem tudsz ettől a sok ruhától.

Teljesen rendben van, hogy nem találod magad a sok ruha alatt, belefáradtál a sok keresésbe, enervált vagy és kedvetlen. De hidd el, ez a helyzet megszüntethető, változtatható.

Az is teljesen érthető és normális, ha érzed, hogy változtatni szeretnél ezen, mégis érzel magadban bizonytalanságot, kétségeket is ez ügyben, sőt egyenesen félsz és szorongsz is a változástól, attól, hogy mi történhet veled. Hiszen sokáig éltél így bebugyolálva a sok szokásodba, amik kényelmetlenek ugyan, de meg is védtek rengeteg mindentől, ismerősek is már.