Szégyenérzet… Szégyelled, hogy Neked is van?

Picture of Takács Timi

Takács Timi

Női Mentor, Kreatív és Művészeti vezető

Cikk megosztása

Pár napja egy Baba-mama klubban szakértőként vettem részt és tartottam művész-coaching foglalkozást… A téma, amit előzetesen kértek a résztvevők a szégyenérzet volt.

Az egyik anyuka amiatt érzett szégyent, mert haragudott a kisfiára, aki nagyon keveset aludt és nem hagyta őt pihenni. Egy másik édesanya a nőiessége elvesztése miatt érzett így, ami az intimitás megélését a párkapcsolatában akadályozta. És volt olyan is, aki az anyagiak miatt szégyenkezett, mert ahelyett, hogy annyi pénzt keresne, mint a szülése előtt, most kénytelen a filléres GYES-ből megoldani a saját és gyermeke szükségleteit. Nagyon jellemző az az érzés is, hogy a hivatásban való kiteljesedés helyett a szellemi leépülést érzik az anyukák a gyermekekkel otthon töltött évek alatt és emiatt szégyenkeznek.

Az ott tapasztalt mély traumák késztettek arra, hogy Veled is megosszam gondolataim, bízva abban, hogy számodra is legalább annyira lesz támogató, mint az ott jelen lévő Hölgyek számára volt.

Nézzük először is, hogy mi is az a szégyen?

A szégyen egy nagyon mélyen gyökerező, erőteljes érzés, melynek számtalan negatív hatása lehet a viselkedésedre és a mentális egészségedre. Olyan, mint egy ragadozó, mert leválasztja az embert a társairól, elszigeteli.

Ugyanakkor tanítani is tud, változásod katalizátora lehet, rajtad múlik, hogy állsz hozzá! A szégyenérzés kételkedést vált ki saját magaddal kapcsolatban, rombolja a biztonság és a magabiztosság érzetet. Forrása lehet az alacsony önértékelésnek és énképnek, a torzult testképnek, mindezek pedig akadályozhatják az összetartozás és az intimitás megélését.

Bűntudat vagy szégyen? Nem mindegy! De mi is a különbség?

A bűntudat a megfelelő hozzáállással és tenni akarással akár hasznos is lehet. Mindannyian kicsit önzőek vagyunk, és arra törekszünk, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. A bűntudatot csak pszichésen, szociálisan fejlett személyiség élheti át.

Ha tudatában vagy annak, hogy valami olyat tettél, ami önmagad számára helytelen (vagy mások számára, ami miatt te is rosszul érzed magad), érdemes a következő, hasonló helyzetben olyan döntést hozni, ami nem vezet újra frusztrációhoz, önmarcangoláshoz és szomorúsághoz. Vagyis ez helyrehozható, kijavítható a jövőt illetően.

Amennyiben tehát hajlandó vagy fejlődni, átgondolni a történteket, ha szívből akarod és teszel is érte, legközelebb elkerülheted mindezt. 

A szégyenérzet azonban, ha már akár éveken át fut egyfajta automatikus programként benned, akár hiedelemmé is válhat, ezáltal rettentő káros rád nézve. Ugyanis amíg a bűntudat esetében rálátsz magadra, és arra, amit tettél (azaz kívülállóként, objektíven is képes vagy elemezni a helyzetet), addig a szégyen esetében önmagad azonosítod a bűnöddel és ezáltal saját magadat ítéled el. Úgy gondolod, hogy a közösség számára elfogadhatatlan vagy. Nem rejti magában a helyrehozhatóság feloldozását, nem kijavítható. Ilyen gondolat jut például az eszedbe: „Nem érdemlem meg a szeretetet.”

Az első lépés ahhoz, hogy letedd ezt a terhet, a MEGBOCSÁTÁS!

Kérni kell attól, akit megbántottál. De a legfontosabb, hogy megbocsáss ÖnMAGadnak! Enélkül ugyanis nem fog menni! Utána pedig fel kell számolni azzal, ami a szégyenérzetet leginkább fűti: a titkolózással.

Vagyis a szégyenérzet egyik legnagyobb ellenszere, ha napvilágra hozzuk!

Ha ki mered mondani, mi zajlik benned, mitől félsz, mitől érzed magad kevesebbnek, rosszabbnak, mint mások vagy a helyzetedet rosszabbnak, mint mások helyzete. Merni kell megnyílni és ezáltal vállalni a sebezhetőséget.

Félelmetesen hangzik? Lehet… Viszont amint szembe mersz nézni vele, ki mered mondani, veszít az erejéből és mások számára sem lesz már annyira érdekes a „sztorid”. De! Arra nagyon érdemes figyelni, hogy olyan emberekkel oszd csak meg az érzéseidet, élményeidet, akik kiérdemelték a bizalmadat. Ahol a légkör engedi.

Mondd ki, oszd meg valakivel, akiben igazán bízol, akiről tudod, hogy nem bírál. Ha nincs más a környezetedben, egy jó Női Mentor például pont ilyen. Utána könnyebbnek fogod érezni magad, és végre elkezdhetsz azon dolgozni, hogy a megfelelő döntéseket hozd meg legközelebb magad és mások jólléte érdekében. Egy művész-coaching folyamat a sebezhetőségről (is) szól.

Amikor a kliens beavat engem a saját életébe, félelmeibe, felszínre hozza azokat a gyengeségeit, amelyeken dolgozni szeretne. Személyes tapasztalatom (amikor én vagyok a kliens egy segítőnél) és a klienseimnél is azt tapasztalom, hogy a beszélgetések elején jelen lévő szégyenérzet egyre inkább elszáll, amint merünk beszélni az azt előidéző helyzetekről, történésekről. Eleinte nem merjük kimondani, mert még szégyelljük, mert tökéletesnek és sebezhetetlennek akarunk tűnni, hogy igen az a bajom, hogy…

Majd a bizalmi légkört megtapasztalva, ahogy oldódik a közeg, rájössz, hogy pont azért vagy itt, hogy magadon dolgozz, szépen lépésről-lépésre megoldd a problémákat. Ezáltal elszáll a félelem és bátran vállalod fel ÖnMAGad és egyre határozottabban tudod kimondani:

„Szükségem van az ÖNBIZALMAM növelésére, meg akarom tanulni, hogy hogyan álljak ki magamért és tudjak nemet mondani, és értékelni tudjam magam!” Ezáltal eltűnik a szégyenérzet is és így kerülsz végül, az önismereti utazás végén EGYENSÚLYba!

Amennyiben Te is szeretnél részese lenni a posztjaim által nyújtott tudásnak, és ezáltal fejlődni, saját magadon dolgozni, várlak az új, zárt csoportomban, (kérlek válaszolj a kérdésekre, csak úgy tudlak beengedni):

Alkotó Anyu – traumán túl – önismeret és alkotás

Kérdezz bátran, hozz témákat, kezdeményezz beszélgetést!

Ha pedig egyénileg szeretnél magadon dolgozni keress bizalommal itt:

 

Várlak szeretettel a gyógyulásod szolgálatában!

Szeretettel a Te Lélekemelőd:

Takács Timi                                                 

Női Mentor, Kreatív és Művészeti Vezető

Elérhetőségeim:

https://alkotoanyu.hu/coaching/

alkotoanyu@gmail.com

Hogyan birkózz meg az anyaság, a karrier visszalépései és más élethelyzetek miatti szégyennel az érzelmek kezelésének és megértésének segítségével...

Ez is érdekelhet még

#novagyokmagazin