Nőiesség – hatodik érzék

Picture of Tácsik Gabriella

Tácsik Gabriella

Woman&body coach

Cikk megosztása

A nőiesség megéléséhez a korábbi időszakokban hozzá tartozott a hatodik érzék, amiről sajnos az utóbbi időben sehol nem olvastam és nem hallottam róla, sőt nem is beszélünk róla.

Az intuíció korábban fontos része volt a női nemnek, ugye úgy emlegették ezt, hogy a női megérzés. Régebben sokkal jobban figyeltek a nők arra kis belső hangra. Mára valahogy feledésbe merült, nem foglalkoznak ezzel a nők, vagy valami elnyomja ezt a „hangot”!?

Igen tudom, azt gondolod most, hogy már megint valaki, aki a régi dolgokkal jön.

Tudod, miért jövök ezzel?

Mert akkor még jobban működtek a dolgok! Azóta pedig valami elromlott, valami megszakadt, valami nem oké. Pedig a valódi haladást az életben éppen ennek az érzékelésünknek köszönhetjük. Ez visz előre a megfelelő irányba. Szükségünk van arra a belső hangra. Figyelnünk kell rá és felébreszteni, megtalálni újra, hogy végre új és jó fordulatot vegyen az életünk általa.

Sajnos a média, a rohanó világ, az elmúlt évek történései teljesen elnyomták a megérzések hangját a nőkben, az emberekben. A mindenféle hipermodern kütyük is közrejátszanak az elnyomásban és a sok „hang”, amire folyamatosan figyelünk. Azonban ha lecsendesedünk, akkor képesek vagyunk újra megtalálni ezt a belső hangot és visszatalálni a valódi emberi értékekhez, mint például az intuíciónkhoz. Szükségünk van rá, hiszen ez az, ami a megfelelő irányba visz minket és a világot.

Ez a bizonyos hatodik érzék ment meg minket akár egy balesettől is. Biztosan te is voltál már olyan helyzetben, hogy valamiért nem a mindennap használt útvonalon közlekedtél, és kiderült, hogy amikor te arra haladtál volna, épp akkor történt ott egy baleset. Sok mindentől megvédhet és sok mindenhez közelebb vihet minket az a bizonyos megérzés.

Szeretnéd újra felfedezni, megtalálni magadban ezt az érzékelést?

Figyeld a workshopjaimat, tréningjeimet, de érdeklődhetsz az egyéni folyamatról is.

Tácsik Gabriella

Woman&body coach

Facebook: Thara Tánciskola

Várlak szeretettel Facebook csoportomban:

Női önértékelés és önbecsülés fejlesztés

Bekerülés a kérdések megválaszolásával lehetséges!

Így nyerd vissza a belső hangod és intuíciód erejét. Hogyan használd fel legjobban a hatodik érzékedet, hogy valódi előrelépést érj el az életedben?

Ez is érdekelhet még

#novagyokmagazin