Adieu mademoiselle

Nem tudom, miért jutott eszembe, talán túl korán jöttél, talán akartad a fényt (talán én is), talán az erőd húzott felfelé. Azt sem tudom, mi szél hozott, mikor döntötted el, hogy épp itt, épp nekem és velem, talán én hívtalak, talán nem.

Hát így vannak a véletlenek, egyszer csak más van, mint ami volt, és majd elhiszem (talán legközelebb), hogy a véletlen nem egy művész (így nem lehetsz annak a műve), hanem a racionalitás groteszk képlete, én x te, mínusz ez a hajnali óra, amikor aludni nem, minden mást nagyon jól tudok.

Majd megpróbálsz nagyra nőni, nem tudom miért jutott eszembe, vajon mit vársz tőlem, megértést, bátorítást, vagy leboruljak kicsiny nagyságod előtt, vagy igent vagy nemet, vizet, ásót, kapát, nagyharangom nincs, nem is lesz. Csak ez van, a Most, a kibontott színed, mondd, kedvemre való leszel-e (hát viselkedj).

Bíznék, talán gyökeret eresztesz itt örökre, miközben az ész (a bolond) tudja, pár hét, szirmaidat hátrahagyod, és már itt sem leszel, jó volt önnel, adieu mademoiselle, ha erre jár, nézzen be újra. Nem tudom, miért jutott eszembe…