Összeérni

Ott ment be a vízbe, ahol az iszap egyből bokáig ér. A gyalogos felüljárón túl keskeny ösvény visz le a partra, magas nyárfák borulnak fölé, lombjuk között varjak tanyáznak, úgy perlekednek, mintha bármi is múlna azon, ki melyik ágon ül. Remélte, hogy egyedül lesz itt, néhány horgászon kívül csak kevesen ismerik ezt az eldugott kis zugot. Az éjjel esett, a sárban nyomot hagyott egy őz, óvatosan kikerülte, nem akart rombolni, legalább itt maradjon minden úgy, ahogy lennie kell. A papucsát lerúgta, érezni akarta a nedves, ragacsos talajt a lába alatt, mint gyerekkorában, amikor a nyári záporok után szaladt az utcára „pocsolyázni”. Pocsolya akad mostanság bőven, pancsolhat a langyos, zavaros vízben, néha dacosan dobbant egyet, hogy szétfröccsenjen, foltot hagyjon a ruhán. Már nem szereti a makulátlan dolgokat, a rojtosát keresi mindennek, ahol van még valami emberi, valami sírni vagy kacagnivaló, mindegy is, csak rázkódjon a rekeszizom.

Álldogált bokáig a vízben, megmozgatta a lábujjait, érezte, ahogy az iszap átpréselődik közöttük, mennyi törvény egyetlen négyzetcentiméteren. A törölközőjét maga mögött a partra dobta, milyen régi darab, egy szerelmes estén vették még a sétányon, a zivatar nyomait itatták fel vele egymás arcáról. Hetekkel később már tudta, hogy az nem volt se több, se más, mint maszatolás, viasszal vonva be a reményt.

Hunyorogva szűkebbre zárta a szemét, amitől a nádszálak sötétzöld függönnyé sűrűsödtek, hát ilyen egyszerű megváltoztatni a dolgokat. Apró kavicsokat dobálva játszani kezdett, szappanbuboréknak képzelte a parthoz csapódó vízcseppeket, szinte látta, ahogy a színek és anyagok összeérnek, mint azon az estén az eső a feketeséggel, mint a kályha füstje a szürkeséggel. Kilépett a partra, iszapos lábát a fűbe törölte, menni készült, talán még nyitva a kisbolt, ahová gyakran becsalogatta a frissen darált kávé illata. Összeérni… gondolta, hányszor megtörténik a lehetetlenségben, a véletlenben, csak úgy észrevétlen összeérni, hogy az a leheletnyi távolság is megszűnjön egy pillanatra. Megállt, a tó felé fordult, kinyújtott kezével megragadta a horizont vékonyka cipzárját, és az alkonyati sötétkék eget lassan a Balaton vizére húzta.