Halál / elengedés

Nem titok, hogy hétköznapjaimban ápolóként dolgozom egy intenzív osztályon, ahol bizony a mindennapjaim részévé vált a halál.

Mielőtt komolyabban foglalkoztam a spiritualitással, sokszor elgondolkodtam azon, hogy egyes embereknek miért kell olyan korán, vagy sok szenvedéssel távozniuk közülünk? Számtalanszor cikáztak a gondolatok a fejemben erről, akkor is, ha éppen a szabadnapomon otthon feküdtem.

A halált nem lehet megszokni, de el lehet fogadni. Földi létünk csupán egy rövid epizódja a hosszú utazásunknak. Feladatot vállalunk, és vagy teljesítjük vagy visszadobjuk azt. Mi döntjük el, és képességeinkhez mérten a legjobban próbáljuk megoldani.

A halálhoz szorosan hozzá tartozik az elengedés témája is. Ebben a materiális világban nagyon tudunk ragaszkodni a dolgainkhoz, épp így a szeretteinkhez is. De gondoljunk bele egy kicsit. Mit szoktunk a leggyakrabban emlegetni, ha valaki hozzánk közelálló távozik?

• „Jaj, most mi lesz VELEM?”
• „Nagyon hiányzik NEKEM!”
• „Hogy fogok ÉN boldogulni nélküle?”