Szabad akarat vagy eleve elrendeltetettség?

Mit szólsz, ha azt mondom, az igazság szerintem valahol a kettő között van?

Én ugyanis Kryon Hazatérés című könyvének olvasásakor azt éreztem, hogy mindenre magyarázatot kaptam.

Azóta úgy gondolom, hogy nem céltalanul jöttünk a Földre, és életünk szereplői nem csak úgy „beestek” az életünkbe, hogy rossz vagy jó emlékeket élhessünk át velük.

Abban hiszek, hogy leszületésünk előtt a lélekcsoportunk vezetőjével (miután kielemeztük előző életünk sikereit és kudarcait) eltervezzük következő reinkarnációnk legfontosabb pontjait. Hogy mi aktuális életünk legfőbb célja, hogy milyen módokon kell fejlődnünk, illetve, hogy ennek a célnak az eléréséhez milyen impulzusokra van szükségünk. Ezt követi egyfajta szereposztás, melyben lélekcsoportunk tagjai közül kiválasztjuk, hogy kik lesznek a szüleink, testvéreink és a számunkra más, fontos személyek. Ezt követően feladatot osztunk rájuk: lesz, aki szeretetével segít majd az utunkon, de olyan is akad majd, aki nehézségeket gördít elénk, hogy a vágyott fejlődést megugorhassuk.

Lássuk, miként fogalmazza ezt meg Kryon:

„…életednek minden látszólag negatív eseményét végignézve megértsd: te magad segítetted megteremteni őket. Segítettél a megtervezésben, és a végrehajtást is a tervek szerint időzítetted. Más szóval te voltál értük a felelős. …amit tragédiának nevezel, az jelen gondolkodásmódod szerint ugyan szörnyű esemény, mégis leírhatatlanul nagy ajándék is. Nem a konkrét történés a lényeg, hanem az egészre való hatása. …Te és mindazok, akik életedben szerepet játszottak, együtt terveztétek meg gondosan mindannak a lehetőségét, ami veled történt. …Te és a többiek felvázoltátok fejlődésed lehetőségeit. Néhányan magukra vállalták, hogy lökdösnek és ütlegelnek majd téged. Néhányan azonban azt vállalták, hogy ők lesznek a homok a gépezetben, mások azt, hogy társaid lesznek, és igen, néhányan azt, hogy korai halálukkal segítik fejlődésedet és egyben sajátjukét is.”

Úgy vélem, hogy amint elérkezünk arra a pontra, hogy képessé válunk így gondolkodni és tekinteni embertársainkra, máris sokkal komfortosabban fogjuk érezni magunkat saját bőrünkben, életünkben. Többé nem haraggal fogunk tekinteni azokra, akik látszólag megnehezítik a dolgunkat, hanem hálával, amiért „eljátsszák” a leszületésünk előtt rájuk szabott kellemetlen szerepkört a mi fejlődésünk érdekében.