Szaturnusz-szombat – Csónak a ködben

Ma elindul valami új. Csendes, lassú, mint maga a Szaturnusz. Egy szombati rituálé, ami nem szól semmiről – és mégis mindent megmutat.

Minden héten egy kép talál majd meg. Egy pillanat, ami elindít egy belső beszélgetést. Nem tanít, nem magyaráz, csak meghív: hogy megállj egy percre, és lásd meg, mi mozog benned.

Az első ilyen kép: A csónak a ködben.
Talán te is érezted már, milyen, amikor nem látod a partot – és mégis tovább evezel.

„Most nem látom az irányt. Csak sodródom, mint ez a csónak a végtelen tengeren. A világítótorony fénye eltűnt, és az az ember sem ül most a csónakban, aki egyszer már átevezett velem a túlsó partra.”

De talán nem is kell látnom mindent. Talán elég emlékezni arra, hogy egyszer már volt fény, volt társ, volt biztonság. És hogy a csónak – amíg tartja magát a vízen – még mindig képes továbbhaladni.

Ez a kép ma arra emlékeztet, hogy nem mindig kell tudnom, merre tartok. Néha az is elég, ha bízom benne: a köd nem örök, és van bennem annyi erő, hogy kibírjam, amíg felszáll.

Kérdések magadhoz:

1. Milyen „köd” borult most rám, amitől nem látom az irányt?
2. Ki vagy mi volt régen a „világítótornyom”? Hogyan tudnék most magamnak azzá válni?
3. Ha tudnám, hogy a parthoz közelebb vagyok, mint gondolom – mit tennék meg?

Ha megérintett ez a kép, szánj pár percet arra, hogy leírod a válaszaidat magadnak. A csend néha jobban gyógyít, mint ezer szó.