Bizalom

Te hogy állsz a bizalommal? Mennyire bízol meg másokban? És saját magadban?

Szerinted is nehéz kérdés ez?

Sokan állítják, hogy: „Én mindenkinek 100% bizalmat adok.” Van-e azonban ebben az esetben fejlődési lehetőség? Vagy csak visszafejlődés lehetséges?

Emberek vagyunk, vagyis hibázunk. A munkánk során éppúgy, mint egy párkapcsolatban, hiszen senki sem tökéletes. Viszont, amikor hibázunk, a másik szemében megrendül a bizalom. A hibázás mértékétől függően hol jobban, hol kevésbé, de megrendül. Ezután visszaépíteni pedig sokkal nagyobb meló, sőt van, amikor nem is lehetséges teljes mértékben.

Aki elveszti a bizalmat, falakat épít maga köré, így védekezve az újabb csalódásoktól. Ezek a falak ugyan megvédik, de az érzelmeket nem tudja áramoltatni, se kimutatni, se beengedni nem megy. Olyan, mintha börtönbe zárná a saját lelkét. Mindenkivel szemben gyanakvó lesz, vagy reménytelenül utasítja el a szeretettel közeledőket is.

Ilyen állapotban nem csak a világ, hanem saját maga számára is elveszik. Nem tud mások felé nyitni, kapcsolódni. Az egyedüllétet választja inkább, mert akkor tuti, hogy nem sebzi meg senki. De az ilyen ember még inkább vágyik a szeretetre, és ez itt a paradoxon!

Mindenki kerülhet olyan lelkiállapotba egy-egy csalódás után, hogy védelmi falat húz maga köré. Ez teljesen normális dolog addig, amíg feldolgozza a csalódását és az önbizalmát újraépíti. Hiszen ebben az állapotban sérülékenyebb, és egy újabb bántás hatására összeomolhat lelkileg. Akkor nagy a baj, ha gyakran kerülünk ebbe a szomorú, elzárkózó, gyanakvó állapotba.

Tudtad, hogy a bizalmatlanság már a korai gyermekkorban kezdődik, a kötődés kialakulásának idejére vezethető vissza? Arra, hogy életed első pár évében hogyan viszonyult hozzád az anyukád. Ezek a gyermekkori élmények mintául szolgálnak, ekkor alakult ki a kötődési stílusod.

A kora gyermekkor az „ősbizalom” kialakulásának az időszaka, és az anya-gyermek kapcsolat formálja, alakítja ki a kötődés képességét. Ha az anya nem kívánt terhességből szülte meg a babáját, ha nem várta örömmel a gyermekét, ha a gyermek szükségleteit épphogy kielégíti, ha nem nyújt biztonságot, ha kevés a testi kontaktus, az érintés, az ölelés, a simogatás, ha nem szoptat, ha félreértelmezi a baba jelzéseit, ha kevéssé érzékeny a csecsemőre, ha érzelmileg hol elérhető, hol elutasító, akkor a gyermek nem tudja megtapasztalni a biztonságot, és bizonytalan kötődésűvé válik.

A pszichológia megkülönböztet többféle kötődési stílust.

• Biztonságos kötődés esetén szerethetőnek érezzük magunkat és képesek vagyunk kiegyensúlyozott társas- és párkapcsolatokra hosszú távon is.
• Bizonytalanul kötődéskor kevés a baráti kapcsolatunk, a párkapcsolatok rövidebb ideig tartanak, inkább felszínesek a kapcsolatok, mert érezzük ugyan, hogy szerethetők vagyunk, de mindig másoktól tesszük függővé ezt az érzést.
• Elkerülő kötődési típus esetén alig vannak kapcsolataink, igazán mély kapcsolatunk talán nincs is. Nem hiszünk az igazi, mély szerelem létezésében. Vagy ha közel is engedjük magunkhoz a másik felet, azt gyakran érzelmileg gyötörjük, mert rövid idő után már nem találjuk méltónak a kapcsolatra. Rendkívül gyanakvók, kritikusak és zárkózottak vagyunk. Nehezen ismerjük fel a saját érzéseinket.

Akit gyermekkorában az édesanyja nem tartott „méltónak” a szeretetre, az nem tartja magát szerethetőnek, és nagyon nehéz bebizonyítani neki, hogy ő is szerethető. S miközben rendkívül bizalmatlanok, nagyon erős bennük az elhagyástól való félelem, bár ezt a világért sem ismernék be.